Ránki Fülöp

Vendégművész

Ránki Fülöp 1995 márciusában született Budapesten. Már három-négy évesen nagy érdeklődést mutatott a zongora iránt, és magától kezdett hallás után játszani. Rendszeresen nyolc éves korától tanul, tanára Becht Erika. Számos növendékhangversenyen lépett már fel és 2005-ben, valamint 2007-ben az országos zeneiskolai zongoraversenyeken korcsoportjában a legmagasabb pontszámmal kapott kiemelt nívó-, illetve I. díjat. Énekelt a Rádió Gyermekkórusában, múlt év tavaszán pedig az országos zeneiskolai szolfézsversenyen korcsoportjának I. díjasa és az egész verseny nagydíjasa lett.