Zeneházikó - Nyári tábor gyerekeknek

Idén július 11-től már negyedik alkalommal változik át a Concerto Budapest székhelye, a Páva utcai Zeneház Zeneházikóvá. Nyáron így egy hétig nem a muzsikusok próbáitól - hanem a zenével ismerkedő gyerekektől hangos a Zeneház. A napközis zenetáborban a zenekar muzsikusai, zenepedagógusai segítségével színvonalas, szórakoztató elfoglaltságot kínálunk 7-14 éves gyerekeknek. 

Célunk, hogy azok a gyermekek is megismerkedjenek a zenével, akik eddig még nem kerültek közelebbi ismeretségbe a hangszerekkel – a Zeneházikóban kipróbálhatják őket, hogy könnyebben választhassanak, ha zenét szeretnének tanulni.

A foglalkozások résztvevői improvizációra, zenei kreativitásra épülő tevékenység közben fedezhetik fel képességeiket, élvezhetik a „zenecsinálás” örömét.

A szülők már kora reggel, 8 órakor hozhatják a gyermekeket a Zeneházba, ahol mindig szól a zene.

9 órától kezdődik az első, délelőtti foglalkoztató blokk, melyben minden nap egy adott hangszercsoport kerül a fókuszba: ütősök, fafúvósok, rézfúvós hangszerek, vonósok, valamint a hárfa, zongora, és az érdekesebb kiegészítő hangszerek. A zenészek nem csak megszólaltatják a hangszereket, hanem játékos módon részletesen el is magyarázzák, mi, miért és hogyan működik, esetleg milyen érdekesség fűződik hozzájuk, milyen történelmi hátterük van - és természetesen ki is lehet próbálni a bemutatott hangszereket.  A táborozók az egész zenekar működésével megismerkedhetnek: a Zeneházi felfedező túránkon bekukkanthatnak a próbatermekbe, a kottatárba, a hangszertárba. Azoknak is lesz új tematika, akik már táboroztak nálunk: a délutáni foglalkozáson zenei felfedezőutakra indulunk.

A tábor csúcspontja a péntek délután: egy igazi koncerten mutathatják be a táborlakók, mit tanultak: nagyzenekar mutatja be a ritmusgyakorlatokat, kamarazenekar a vállalkozó kedvűekből csengettyűkön, ütős vagy fúvós hangszereken játszik, illetve a szólisták is bemutathatják hozott, vagy itt elsajátított hangszeres tudásukat.

De nem is a szereplés a lényeg, hanem a jó hangulat: a zenekar egy közösség, ahol a közös munkával születik meg végül a csoda: a zene. 

Jelentkezés: regisztracio@concertobudapest.hu

csatolt fájlok